Inzulinrezisztencia: milyen vizsgálatok mutatják ki biztosan, és melyek félrevezetők?

Az inzulinrezisztencia az egyik leggyakrabban félrediagnosztizált anyagcsere-állapot. Ennek oka nem az, hogy ritka vagy nehezen felismerhető lenne, hanem az, hogy rossz vizsgálatokra alapoznak következtetéseket, vagy nem a megfelelő módon értelmezik az eredményeket. Emiatt sok érintett vagy túl későn kap diagnózist, vagy teljesen feleslegesen kerül „inzulinrezisztens” címkével ellátásra.

Mi történik inzulinrezisztencia esetén?

Inzulinrezisztencia során a sejtek csökkent mértékben reagálnak az inzulinra, ezért a szervezet kompenzációként megemelt inzulintermeléssel próbálja fenntartani a normál vércukorszintet. Ez az állapot kezdetben tünetmentes lehet, miközben a háttérben már:

• fokozott inzulinterhelés zajlik,

• hormonális egyensúlytalanság alakul ki,

• nő a 2-es típusú cukorbetegség kockázata.

Ezért kulcsfontosságú a pontos mérés.

Éhomi vércukor – miért nem alkalmas önmagában?

Az éhomi vércukor nem diagnosztikus eszköz inzulinrezisztencia esetén. Az érintettek jelentős részénél az érték évekig a normál tartományban marad, miközben az inzulinszint már kórosan magas.

Ez az egyik leggyakoribb hiba:

• normál vércukor = „nincs probléma”
  Ez szakmailag hibás következtetés.

Éhomi inzulin és HOMA-IR – hasznos, de korlátozott

Az éhomi inzulin mérése már közelebb visz a valós állapothoz. A HOMA-IR index az éhomi inzulin és vércukor értékéből számolható, és jó szűrővizsgálat, de nem teljes diagnózis.

Korlátai:

• nem mutatja meg az inzulinválasz dinamikáját,

• nem derül ki belőle a terhelés alatti viselkedés,

• enyhébb esetekben félrevezető lehet.

Önmagában nem elegendő döntési alap.

Terheléses vizsgálat inzulinméréssel – a legmegbízhatóbb módszer

A 75 grammos OGTT inzulinméréssel kiegészítve jelenleg a legpontosabb diagnosztikai eszköz. A 0–60–120 perces inzulinértékek megmutatják:

• mikor indul az inzulincsúcs,

• túlzott-e az inzulintermelés,

• fennáll-e késleltetett válasz,

• mennyire terhelhető az anyagcsere.

Ez különösen fontos olyan esetekben, ahol a vércukor végig normális, de az inzulin extrém értékeket mutat.

Gyakori félrevezető gyakorlatok

Számos módszer nem alkalmas inzulinrezisztencia igazolására:

• kizárólag HbA1c alapján levont következtetés,

• egyetlen inzulinértékből felállított diagnózis,

• tünetek nélküli „laborlelet-alapú” riogatás.

Ezek szakmailag nem megalapozottak, mégis gyakoriak.

Mikor indokolt kivizsgálás?

Kivizsgálás indokolt, ha fennáll:

• hasi típusú elhízás,

• rendszertelen menstruáció vagy PCOS,

• indokolatlan fáradékonyság,

• étkezés utáni rosszullét,

• vércukoringadozásra utaló tünetek.

Az inzulinrezisztencia nem életérzés, hanem objektíven mérhető állapot.

Mit nem szabad tenni diagnózis nélkül?

Gyakori hiba:

• indokolatlan diétás megszorítás,

• gyógyszeres kezelés alátámasztás nélkül,

• „divatdiagnózis” elfogadása bizonyíték nélkül.

A nem megfelelő kezelés többet árthat, mint használ.

A pontos diagnózis jelentősége

A helyesen felállított diagnózis alapján:

• célzott életmód-terápia indítható,

• szükség esetén gyógyszeres kezelés adható,

• megelőzhető a cukorbetegség kialakulása.

A rossz diagnózis viszont felesleges korlátozásokhoz és téves kezelésekhez vezet.

Összegzés helyett: tény

Az inzulinrezisztencia kimutatása nem érzés, nem trend, nem találgatás, hanem megfelelő módszerrel végzett mérés kérdése. A biztos diagnózis alapja az inzulinterheléses vizsgálat, minden más csak kiegészítő információ.

Fotó: freepik